Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A filozófia antropológia megközelítése; érzelmi és szellemi megismerés

2008.06.03

Az ember, mint tudomány tárgya

 

Meg kell különböztetnünk filozófia és nem filozófia antropológiát. Ha eltekintünk a teológiai antropológiától. Még is miben különbözi a filozófiai antropológia más antropológiáktól, például az orvos vagy a biológia antropológiától? Az embert vizsgálhatjuk anatómiai, fiziológiai és pszichológiai szempontok szerint. Még ha azonban az ember valamennyi aspektusát összefoglalnánk is, akkor sem maga az ember állana előttünk. Az ember ugyanis nem egyszerűen anatómiailag preparált csontváz vagy fiziológiailag működő organizmus. A filozófia antropológia az egyetlen olyan kísérlet s ebben különbözik valamennyi más antropológiától, amely az embert a maga ember mivoltában egészeként ragadja meg. A filozófiát minden érdekli, hiszen nem résztudomány.

 

Animális létezés és szellem

 

o       Az egyik pólus az animális létezés. Az ember az anyagi természet része, test, élőlény, és érzékelő lény. Azok a sajátos jegyek, amelyekről a természetfilozófia tárgyalása során a testi, az eleven és animális valóság érvényesek az embere.

Az ember állat, de még állati funkcióban sem reked meg a magánvalóban, mint az állat, hanem tudatosítja, megismeri és az öntudatos tudományfokára, emeli ezeket a funkciókat, mint például az emésztés folyamatát. Az ember ez által feloldja magánvaló közvetlenségének korlátait, és így éppen azért, mert tudja, hogy állat megszűnik állat lenni, mint szellem szerzi meg a tudást önmagáról.

Az ontológia reflexió először az emberhez, mint érzékelő lényhez vezet el, amely az evolúció folyamatában a természet részeként jelenik meg. A transzcendentális reflexió, pedig az emberhez, mint szubjektumhoz vezet, aki nem része a természetnek. Azok azt jelzik, hogy az ember „két világ polgára” és éppen e két világ ellentétei és feszültségei alkotják az ember problémáját.Kép

                                

 Érzéki és szellemi megismerés

 

Szokás úgy fogalmazni, hogy az állatok megismerő tevékenysége az érzékekre korlátozódik, míg az ember esetében a megismerésnek egy másik módja is társul az érzéki megismeréshez, s ebben különbözi az eszes érzékelő lény az ember az állattól, mint merőben érzékelő lénytől.

 

Külső és belső érzékelés

 

A külső érzékelés az öt érzékszervet (látás, hallás, szaglást, ízlelést, tapintást) foglalja magában, ami természetesen tovább differenciálható. A klasszikus ismeretelmélet a külső érzékkel négy belső érzéket állít szembe. Az érzéki lény érzéki bensőségéről van tehát szó, mely semmiképpen sem szellemi természetű, jóllehet azok a kifejezések, melyekkel körülírják, gyakran azonos formában szerepelnek a szellemi folyamatok leírásánál.

o       A közös érzék, amely a benső érzékelés gyökere. Érzékeli egymástól, elkülöníti és koordinálja a külső érzékelés aktusait. Ezzel megalapoz egy bizonyos érzéki tudatosságot és reflexivitást, mely lehetővé teszi, hogy például lássuk a kutyát, amint ugat.

o       A képzelőerő, mely befogadja és megőrzi az észleltet. Ilyen értelemben beszéltek hajdanán érzékelés révén kialakuló formakincsről, mely formák a dolgok tényleges jelenléte nélkül is feleleveníthetők és elképzelhetők.

o       Az ítélő erő, amely lehetővé teszi, hogy az érzéki lény hasznosnak vagy károsnak tekintse észleleteit (például, hogy a bárány megláss a farkast és elmeneküljön). A képzelő erő hoz kapcsolódva, ebből a fakad az érzékelés alapján való következtetésnek a lehetőségei.

o       Az emlékezet, melynek esetében arról van szó hogy az érékelő lény képes megtartani és szükség esetén felidézni az ítéleterő korábbi értékeléseit.

Az ilyen félreértések elkerülése véget mindig szem előtt kel tartanunk a következőket.

o       Az érzékelés és a szellem különbözősége nem empirikus, hanem transzcendentális probléma.

o       A külső és belső érzékelés azonos az állat és az ember esetében, s az filozófiai oka számos, az emberben és az állaton egyaránt megfigyelhető jelenség hasonlóságnak. Az érzékelés azonban nem szellemi megismerés.

o       Empirikus elméletek megítélésénél mindig figyelembe kell vennünk, hogy milyen tematikus redukció és módszeres elvonatkoztatás eredményeképpen fogalmazódtak meg. Magyarán ismernünk kell annak a „hálónak” a sűrűségét, amellyel az adott elmélet megalkotói dolgoztak.

Szubjektumszerűség

 

A szellemi megismerés szubjektumszerű, énszerű ön-tudatos megismerés. Bármit ismer is meg, egyben mindig önmagánál van, s ezért mindenkor képes reflektálva visszatérni önmagához. A szellemi megismerésnek ezt az alapvető jellegzetességét a filozófiatörténet során számos formában értelmezték. A szellemi megismerés lényegileg egy önmagával azonos énre vonatkozik. Ez az én az azonos, önmagát tudó egység megismerésünk, illetve képzeteinek folyamában. Ez szintetizálja és rendezi összefüggővé a folyamat egészét. Ez az oka annak, hogy észleleteink és érzeteink, indulataink és érzelmeink soha nem egyszerűen érzékiek. Ezek önmagunkban érzéki folyamatok annyiban emberiek, amennyiben kíséri őket a „gondolkodom” háttértudata, tehát az öntudat fogalmilag artikulája az életút összefüggéseibe állítja őket.

 

Egyetemesség

 

Az állat (külső és belső) érzékelésnek roppant összetettsége ellenére sem jut el a fogalmi megismerés és a gondolkodás szintjére. Megismerése teljes egészében a jelenségre irányul, s nem képes túllendülni rajtuk a fogalmiság irányában.

 

Totalitás

 

Az állat környezetképe nem már, mint jeleinek dinamikája, amelyek a testi emlékezet révén olyan mértékben kapcsolódnak egymáshoz, ahogy a teljesítendő életfunkciók megkövetelik. Az állat életműködésétől függ, és hozzá tartozik.

                                

Nyelviség

 

Ebből következik, hogy a racionális megismerés bármely fajtája nyelvhez van kötve. Egy nyelv nem csupán eszköz, hanem a megismerés lehetőségének előfeltétele is egyben. Eszköz egyfelől, mivel maga a megismerés csak is a nyelv közösségében mehet végbe, de fettel is, mert az rá van utalva mint tárgyra, ami számára kijelentések alakjában kínálkozik.Kép

 A nyelv annak a képessége továbbá, hogy életünket mindennap konkrét helyzeteken és pillanatokon túl általánosan kitűzőt céloknak rendeljük alá, tájékozódásunk-ítéletalkotásunk alaptételeit megfogalmazzuk, az élet és együttélés szabályait megalkossuk, illetve módosítsuk.