Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az ember történetisége I

2008.06.05

Halál felé való lét: Az ember eleve tisztában van a születés és a halál között megvalósuló életének saját időség végességével. A történetiség, tehát abból fakad, hogy az ember előrefutva jelenvalóvá teszi saját halálát.

Attól fogva, hogy a halandó testével az ember élete elkezdődik, már halála is készülődik. Életének amennyiben ezt életnek nevezhetjük egész idejét végigkísérő változékonysága, ugyanis a halála felé sodor minket. Mert bizony senki sincs, aki egy év múltán ne volna közelebb halálához, mint egy ével korábban, s közelebb holnap, mint ma, vagy is mint tegnap. Mivel már a leélt idővel csökken az ember élettartalmának egésze, s napról napra kevesebb van hátra, úgyhogy életének teljes ideje nem más, mint haladás a halál felé, rövid pihenőre sem állhat meg senki, de még csak nem is lassíthatja lépteit. Ha ugyanis már abban a pillanatban elkezdünk meghalni, vagyis már akkor körülölel bennünket a halál, amikor megkezdi ténykedését, nevezetesen az élet megvonását, hiszen a halált akkor hagyjuk magunk mögött, amikor már nem munkál már bennünket, ha bevégezte az élet elrablását, nos a halál kétségtelenül testi életünk első pillanatától fogva körülölel mindenkit.

Történetiség és történelem: Világban, való létben az ember számára a világ eleve egészként nyílik meg. Tevékenysége révén gondozva és gondoskodva változtatja meg önmagát és világot. A történelem egészének feltárása mítoszok, mondák, legendák stb. jegyében állhat. Persze azok az emberek, akik előtt a történelem ily módon tárul fel nem „pusztán” mítoszokat, mondákat, legendákat látnak bennük, hanem valóban feltárt történelmet.

Egészébe véve tehát a történelem mindig a történeti világában való lét felöl, nyílik meg. Ilyenformán azonban sajátos dialektus viszony jön létre.

o       Egyfelől a múlt a tények birodalma, amely források révén tárulkozik fel, tehát objektívnak, rögzítettnek kutathatónak tekintendő. Erre épül a történelemtudomány, mint résztudomány a maga kifinomult módszerével.

o       Másfelől mindaz múlt, ahogyan az ember és jelenlegi világa létrejött. Vagyis olyasmi, ami maga is az ember világában való létéhez tartozik, s nem választható el tőle.

A múlt tehát figyelemre méltó módon egyszerre tárgya és alanya a kutatásnak. Minden történelmi kutatásban az ember saját magát kutatja. Önmagát, mint egyes embert egy történelmi közösség tagjaként vizsgálja, s végül, ha a világtörténelemről esik szó, az emberisség tagjaként.