Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Földrajz Jegyzet

2008.01.28

Ukrajna

 

Ukrajnának a szomszédai közzé tartozik: Magyarország Fehér Oroszország Szovjetunió Románia és a Moldva. Ukrajnának a partjait a Fekete-tenger mossa

Fővárosa Kijev. Éghajlata: Kontinentális. Ukrajnának egy nagy kikötő városa van és ez a Odessza. Ukrajnának az évi csapadék eloszlása 500m örül, ingadozik. Növényzetéhez lombhullató erdő tartozik ebből adódóan a talajtípusa öntéstalaj. Mezőgazdaságát tekintve, pedig sertés tenyésztésével foglalkoznak. Ukrajnának az idegen forgalma 500 és 1000 között mozog. Ukrajnának a folyói a következő: Dnyeszter Szlucs és a Déli-Bug. Az energia ellátásban nagy szerepe van a három atomerőművének: Osztroh Csernobil „Ebben az erőműben volt az 1986-os katasztrófa melyet az erőműnek a 4 tömb idézet elő.” A harmadik atom erőműje pedig Hmelnickijnél található. Ukrajnának egy nagy hegység láncolata van és ez a Északi keleti kárpátok melynek a legmagasabb pontja 2061m. Ebből a hegységből nyerik a földgázt mely Ukrajna egyben második energia forrása is. Ukrajnában a Kárpátok mellet tálható még a Podóllai hátság. Ukrajnában a lakosság nagy része ruszinul beszél a kisebbik részük, pedig oroszul.

 

Fehér Oroszország

 

Fehér Oroszországnak a szomszédai a következő: Litvánia, Lengyelország Ukrajna és Oroszország. Fővárosa Minszk. Fehér Oroszországnak két folyója van az egyik Pripjaty a másik, pedig a Ny Dvina Az évi csapadék mennyisége 500mm körül ingadozik. Talajtípusa: Podzol. Talaj szerkezete: Fedetlen ősföld. Természetes növényzete vegyes erdő. Mezgazdasága sertés tenyésztés. Idegen forgalmát tekintve az egy főre jutó nemzetközi idegenforgalma alig éri el az 50.

 

Oroszország

 

Oroszország: szomszédos országai: Fehér Oroszország, Ukrajna, Grúzia, Kazahsztán. Fővárosa: Moszkva. Oroszországnak egy nagy hegysége van és ez pedig az Urál hegység. Itt bányásszák többek között a Feketekőszenet, a Bauxitot, a Barnakőszenet, az Aranyat, a Vasércet, a Krómércet, a Rézércet, a Ként, az Uránércet, a Grafitot és a Kálisót. Évi csapadék mennyisége 500 körül ingadozik. Talaj típusa Padzol Természetes növényzete vegyes erdő. Mezőgazdasága: szarvasmarha és sertés tenyésztésével foglakoznak. Az egy főre jutó idegen forgalma 50 és 100 között ingadozik. Oroszországnak egy nagy síksága van és ez a Kelet Európai Síkság. Ezen kívül két hátsága van ez a Közép Orosz és a Volgamenti hátság.

Egy nagy folyója van és ez az Ob folyó.

 

 

 

 

Moldva

 

Földrajzi fekvését tekintve: Moldva pontosan két Ország között fekszik ez, pedig Ukrajna és Románia. Moldvának nincsen tengerpartja. Fővárosa Chisináu. Moldvának az évi csapadék mennyisége 250mm. Talaj típusa Gesztenyebarna és Feketeföld. Természetes növényzete Lombhullató erdő. A Moldva környékén sertéstenyésztéssel foglalkoznak. Az egy főre jutó nemzetközi idegen forgalma alig éri el az 50-et.

 

Románia

 

Románia szomszédos országai a következő: Moldva Ukrajna Magyarország Szerbia és Montenegró Bulgária. Romániának a fővárosa Bukarest. Romániának a nagy tájai: Déli Kárpátok, és a Román alföld. Nagy folyói közé tartozik a Prut és Románia határán, folyik keresztül a Duna. Romániának a partját a Fekete tenger mossa, és ebbe torkollik a Dana meg hozzá Delta torkolattal. Évi Csapadék mennyisége 500 körül mozog. Talajtípusát tekintve. Nagy részén gesztenyebarna és feketeföld. Természetes növényzete. Lombhullató erdő. Mezőgazdasága sertéstenyésztéssel foglalkoznak. Népesség sűrűsége 1 km2-re jutó lakosság száma 10-50 között ingadozik. Nyelve görög és kisebb részén pedig örmény nyelven beszélnek. Románia nagyobb területén ortodox és kisebb részt pedig a protenstáns vallást gyakorolják az ottani emberek. Bányászatát tekintve a következőket bányásszák. Ólomérc Barnakoszén Mangánérc Földgáz Kőolaj és kősót.

 

Magyarország

 

Magyarország szomszédos országai a következő: Szlovákia, Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szerbia és Montenegró, Románia, Ukrajna. Fővárosa Budapest. Magyarország nagy tájai: Északi Közép Hegység ide tartozik a Zempléni hegység Cserhát Aggtelek a Bükk a Mátra itt található az ország legmagasabb pontja a kékes tető 1014m. És az Északi Közép Hegység része még a Börzsöny. Az Északi Közép Hegységben a következőt bányásszák: Arany ezüst ezt Telekibánya környékén. Rudabánya környékén Vasércet. A Mátra környékén aranyat ezüstöt és rézércet bányásznak. Nagyalföld a következő részekre őszlik Bodrogköz, Nyírség Hajdúság, Hortobágy Nagykunság és a Duna Tisza köze. A Nagy Alföld több pontján is található Kőolaj és Földgáz lelőhelyek. Dunántúlon található a Dunántúli középhegység ehhez tartozik a Visegrádi hegy a Budai hegy a Vértes a Velencei hegy és a Bakony. A Dunántúli középhegységben a következőket bányásszák: Barnakőszén Bauxit, Lignit, Mangánérc. Feketekőszenet egyedül csak a Mecsekben bányásznak és itt bányásszák egyedül az országban a gyémántot. A Dunántúl három nagy részre oszlik. Mégpedig a Dunántúli középhegység a Dunántúli dombság és a Kisalföld. Magyarországnak két nagy folyója van a Duna és a Tisza. Magyarországnak három tava van. Az első a Balaton a második a velencei tó és van a Fertő tó de ennek a tónak a nagy része a Ausztriához tartozik és csak a kisebbik része fekszik magyar területen. Magyarországon a téli csapadék mennyiség októbe 1től egészen Március 31ig. Az ország egész területén 200és350mm között ingadozik a csapadék mennyisége. Az ország keleti részén esik a legkevesebb eső itt az éves csapadék mennyiség alig éri el a 200mm csapadék mennyiséget Míg DNY környékén, pedig a csapadék mennyisége eléri a 350mm Az országban a nyári csapadék mennyisége szintén keleten a legalacsonyabb 350mm a legmagasabb csapadék mennyisége, pedig az Alpok alján található. Itt a csapadék mennyissége eléri az 500 mm is. Mezőgazdaságát tekintve szarvasmarha és sertés tenyésztésével és baromfitenyésztéssel foglakoznak. A földeken burgonya a hegyes lejtős vidékeken, pedig szőlőtermesztésével foglalkoznak.

Kegészítés: Magyarországon a Bauxitot a következő hegységekben bányászák Nagy Csákány, Kőris hegy, Iszkaszentgyrörgy, Halimba.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Erdély

(Ákos, 2013.02.25 17:02)

ez nagyon pocsék, bárki is írta. A Romániával kapcsolatos információkat olvastam... egyik sem pontos!

Budapest, Pina utca 4.

(Kiszel Tünde, 2010.05.11 12:08)

OMG

dgdgdfg

(olléo, 2009.03.06 18:52)

irjál helyesen és jo lesz;)

pont ott

(Kis Virág, 2009.02.03 14:33)

Te tényleg leérettségiztél?Elég szomorú,hogy ilyen embereknek adnak bizonyítványt!Vagy fizettél érte?

pont ott

(Kis Virág, 2009.02.03 14:30)

Ha már valamit megírsz,akkor tedd helyesen.Annyi benne a helyesírási hiba,hogy megkérdőjelezem,hogy magyar vagy-e?

ahabvdbvdbvs

(vhdaah, 2009.01.28 12:29)

tökkk szarrrr

nsba

(valaki, 2009.01.28 12:28)

nem jo anyira

Gratuláció

(Fehér Endre, 2008.09.21 11:11)

Nagyon hasznostak találom ezt az oldalt csak még bővíteni kéne.Sok szérencsét!

tiszavasvári adria út 3.

(salamon attila mátyás, 2008.04.09 14:30)

meilyk hegységben bányásszák a bauxitot