Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KÖZÉPKORI ELMÉLETI VÁLTOZÁSOK

2010.01.30

A nevelés célja a túlvilági életre való kézülődé, a transzcendencia. A legfőbb törekvés az olyan emberek nevelése, akik őszinte vallásos hittel fordulnak el a földi élettől és előre, a túlvilág felé figyelnek.

A középkor művelődéi alapja a latin klasszikus kultúrára támaszkodik, így a latin nyelv hosszú időn keresztül uralja a tudományos életet és az oktatást. Az oktatás vallásos jellegű tartalmának középbonjában a bibliamagyarázatok álltak. Néhány középkori szerző összegyűjtötte az antik tudomány és irodalom értéke alkotásait és ezeket rövid tudományos összefoglalások /kompendiumok/ formájában éltették tovább. Az első magyarországi tankönyv a XII. század elő feléből származó iskolai összefoglaló, mely hasonló módon készült.

Iskolarendszer: Ezekben, az intézményekben tanítókat katechétáknak, a tanulókat pedig katechumeneknek vagy neophütáknak nevezték. A keresztény vallás dogmáinak szélesebb körű elterjedésével a középkor korai századaiban ezek az iskolák, átadták helyüket más középkori oktatási intézményeket.

Plébániai iskola: Az elképzelések szerint a falusi plébánosok maguk köré gyűjtik a gyerekeket, akiket aztán megtanítanak a vallásos könyvek olvasására, egyházi /gregorián/ énekekre, hogy templomi szertartásaikhoz segítséget tudnak nyújtani. A plébániai iskolák legfontosabb tanítási anyaga a latin nyelvű szövegek olvasása énekek előadása latinul. A plébániai iskolákban elsajátított ismeretek birtokában sokan a klerikusi fogalmazást választották a későbbiekben.  

Kolostor iskolák: Ezekben, az iskolákban a fegyelmezési eszközök ridegek és kegyetlenek voltak. A testi fenyítést rendszeresen alkalmazták. A pálca ünnepének hívták azt az alkalmat, amikor az erdőbe vonulva a tanulók összegyűjtötték az iskolamesterek irányítása mellett az iskolában használatos mogyorófavesszőket.

A kolostori iskolában naponta kb. hat órát töltöttek el a gyerekek tanulással, csaknem négy órát imádkozással és még az éjszakai pihenőt is megszakították a vigíliával.

Az első magyar iskola is kolostori típusú volt, melyet Géza fejedelem uralkodásának idején a X. században alapítottak bencés szerzetesek a Dunántúlon. A 996-tól működő Szent Márton-hegyi kolostorban élő szerzetesek indították el az oktatást, az európai műveltség értékeinek ápolásával.

Székesegyházi káptalani iskolák: A nagyobb káptalani iskolák tananyaga alapvetően a hét szabad művészetre épült, különösen jelentőséget kapott a diktámen / a közjogi írásbeliség ismeretköre /és a filozófia-teológia. A sajátos hittudomány anyagát az egyház- atyák műveiből merítették. Híres káptalani iskolák működtek Magyarországon már a XVI. század előtt Csanádon, Székesfehérváron, Esztergomban és Veszprémben. A XVI. század közepére ezeknek, az iskoláknak a száma a sokszorosára emelkedett.

Középkori egyetemek: Az egyik legfontosabb középkori egyetem, mely Párizsban, a XII. század második felében kezdte meg működését, elnevezését a XII. század közepén ott oktató Robert Sorbon királyi káplán nevéről kapta. Ez az intézmény a középkor legnagyobb egyetemévé nőtte ki magát. Felépítését tekintve rendelkezett az alsó, bölcseleti fakultással és három magasabb szintű karral: ezek teológiai, az orvosi és a jogi. A különböző fakultások tanárai együttesen alkották a congregatiót, a diákok és a tanárok közös testülete pedig az universitas magitrorum et scholarium volt. A diákok száma bizonyos években elérte a 7-8 ezer főt.