Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kölcsey Ferenc élet útja

2008.02.07

Kölcsey Ferenc élet útja

 

1790. augusztus 8-án született az Erdély északnyugati részén fekvő Sződemeteren (ma Románia), anyja nagyanyjának házában. Édesapja, Kölcsey Péter a Bihar megyei Álmosd községben gazdálkodó nemes volt. Sződemeteren, édesanyja családjának birtokán élt hatéves koráig. Gyönge testalkatú, visszahúzódó, zárkózott természetű gyermek volt. Ennek egyik oka lehetett testi fogyatkozása is kiskorában himlő következtében elvesztette bal szemét. Örömtelen ifjúsága jutott osztályrészül. Igen hamar magára maradt, árva lett hatéves, mikor apját elveszítette, tizenkettő, mikor édesanyja meghalt. Ez a magány állandósult égész életében. 1796-ban tehát már hatéves korában elszakadt az otthontól a Debreceni Kollégiumban tanult ettől az évtől kezdve egészen 1809-ig. Nem volt bentlakó, egy nádfedeles kis házban élte diákéveit (később öccseivel együtt) egyik öreg cselédjük gondozása mellett. Kazinczyt, aki később oly nagy hatással volt rá Csokonai temetésén látta először (1805) s főiskolai deáksága idején (1805-1809) már levelezett vele. 1808-ban küldte hozzá legelső levelét, s ebben értékes felvilágosításokkal látta el egy hírlapi vita kapcsán. Kazinczy szívébe zárta, bátorította őt, biztatta a görög nyelv tanulására, s ettől kezdve igen élénk levelezés alakult ki közöttük 1817 júniusáig. Legelső költeményét tizenhárom éves korban írta 1805 és 1807 között sok verset firkált, de 1808-ban filozófiai tanulmányai hatására és a Kazinczyval való megismerkedés következtében megsemmisítette ifjúkor alkotásait. Miután 1809 ősszén befejezte jogi tanulmányait Debrecenben, 1810 januárjának végén Pestre utazott joggyakorlatra, s itt maradt augusztus végéig. Ügyvédi vizsgát nem tett, de ez alatt a bő fél év alatt bekapcsolódott a Pesten szerveződő irodalmi életébe. Augusztus végén betegen hagyta el Pestet, s hol Sződemeteren, hol Debrecenben tartózkodott. 1812 tavaszán költözött Álmosdra, s 1814 májusáig maradt itt, öccse (Sámuel) házasságáig. 1814 nyarát Pécelen, az őszt Tolcsván és Lasztócon töltötte. 1815-ben másik öccsével, Ádámmal együtt Csekkén telepedett meg, s kisebb-nagyobb megszakításokkal itt kellett élnie haláláig. Lelkem sötét volt… Örömmel választottam volna klastromot is írta 1815-17-es éveiről Szemerének önéletrajzi levelében (1833. március. 20). Ezzel a sötét hangulattal is összefüggésbe hozható Kazinczytól való elfordulása, levelezésük megszakadása 1817 júniusától, jóllehet addig a széphalmi mester levelei jelentették magányban a legfőbb vigaszt. Öccse, Ádám 1823-ban megházasodott, s Kölcsey most azt a tervet melengette, hogy a birtok gondját, a gazdálkodást mindenestül Ádámra hagyja, s ő ennek fejében majd a fővárosban egyedül az irodalomnak, a tudománynak fogja szentelni életét. Annál is inkább vágyott Pestre, mert 1826-tól Szemerével együtt szerkesztette az első magyar esztétikai folyóiratot, az Élet és Literaturát (1829-ben szűnt meg mindössze öt kötete jelent meg különböző időközökben). Itt közölte tudós tanulmányait, pl. a híres Nemzeti hagyományokat és az ún. Iliász-pörrel kapcsolatos írásokat. 1827-ben azonban Ádám meghalt, s ez a Pestre költözés tervét végképp megsemmisítette. Életének új fordulatát jelentette, hogy a közgondokban avatkozás által kívánta kideríteni lelkét. Az 1825 óta felpezsdült politikai közélet őt is magával ragadta. 1829 júliusában Szatmár megye adminisztrátora megyei aljegyzővé nevezte ki, 1832-ben, pedig főjegyzővé választották. A megyei közgyűlésen Nagykárolyban kitűnt fontos beszédeivel (pl. A szatmári adózó nép állapotáról, 1830, A sorsvonás tárgyában, 1830), elméleti felkészültségével, meg nem alkuvó elvi következetességével. Széchényi István Hitel című művei is (1830) rendkívüli hatással volt rá még inkább megerősítette azt a szándékát, hogy politikai tetekkel is segítse a reformok ügyét. Ezért is fogadta el országgyűlési követté választását 1832 novemberében (követtára Eötvös Mihály volt). 1832. december 11-én érkezett meg szekéren Pozsonyba, s még aznap elkezdte írni műfaji szempontból is egyedülálló remekművét, az Országgyűlési naplót (az utolsó feljegyzés 1833. augusztus 19-éről való). A haza szolgálatának szent célja irányította mindvégig pozsonyi tevékenységét, s az alsó tálán a liberális ellenzék egyik nagy hatású vezetője lett. Terjedelemben egyik leghosszabb s kitűnően felépített szónoklata. Az örökös megváltás ügyében hangzott el 1834 novemberében. Még ugyanebben a hónapban (1834. november.) Szatmár megye közgyűlése olyan új utasításokat adott követeinek, hogy tagadják meg eddig követett elveiket, forduljanak szembe a jobbágyfelszabadítással. Kölcsey jellemszilárdsága egy pillanatig sem inogott meg, nem volt hajlandó korábbi elveivel, meggyőződésével szembefordulni. Kölcseyt lesújtotta a politikai fordulat s még inkább az országgyűlés terrorisztikus feloszlatása 1836-ban. Úgy vélte, a nemzet megmentésére elveszett a történelem által nyújtott legutolsó alkalom. Halála hirtelen, váratlanul következett be. Egy hivatalos útja alkalmával szekéren utazva viharos zápor érte, meghűlt, egy heti betegeskedés után, 1838. augusztus. 24-én meghalt. Mikor halálhírét pár nap múlva megtudta Wesselényi, így sóhajtott fel "Nem közénk való volt". Az akadémián Eötvös József tartott felette gyászbeszédet.

 

Himnusz elemzése

 

Ezt a verset csekkén írta meg 1823. Január. 22-én. Himnuszt imádságos formában írta meg. Az imádságban azért némi reményt sző az Isten kért és feltételezett áldása, illetve szánalma. Kölcsey saját kezű kéziratán a cím így fordul elő: Hymnus a Magyar nép zivataros századaiból. Tehát az ún. "alcím" a vers eredeti címének a szerves tartozéka. Igaz, hogy mikor először jelent meg (1829-ben. az Aurorában), címként csak a Hymnus állott, de az 1832-i kiadásban már az eredeti megfogalmazásban olvasható a cím. Kölcsey ugyanis visszahelyezi költeményét a múltba, a zivataros századokban, török hódoltság korábban (16-17 század), beleéli magát egy akkori protestáns prédikátorköltő helyzetébe. Ez a lélekbeli visszahelyezkedés érteti meg a költemény mélyen vallásos jellegét, bűntudatát, ima formáját, nyelvének biblikus ódaságát, de leginkább sajátos történelemszemléletét. A 16-17 századi siralmas énekek, az ún. Jeremiádok történelemlátása ez, s ezek a régi énekek még részletező bűnlajstrommal is alátámasztják a büntetés jogosultságát, majd elsiratják Jeremiás próféta modorában a magyarság széthullásá, pusztulását. A Himnusz Istene nemcsak szuverén ura a világnak, hanem kérelhető, befolyásolható is az emberi erőtől. Ezt bizonyítja az imaforma: a könyörgés az áldásért, jókedvért, bőségért védelemért stb. Kölcsey verse követi a jeremiádok szerkezetét. A 2 és s 3 versszakban Isten ajándékait sorolja fel: a honfoglalással nyert szép hazát, az ország felvirágzását, a föld termény gazdaságát, a győztes honvédő háborúkat s Mátyás király Bécset is megalázó hódítását. A 2 és a 3 versszakban Isten a cselekvő alany. A múlt sikereinek áttekintését egészen Mátyás koráig átszínezi a jogosnak érzett nemzeti büszkeség tudata, s akusztikailag is hatásosan zárja ezt a szerkezeti egységet, az önérzetet is mozgósító alliteráció is. A Himnusz után költészetének legjobb darabjai a hazafias líra köréhez kapcsolódnak.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

feketevillo99@freemail.hu

(villő, 2009.01.20 20:09)