Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

II. Kémiai Házi dolgozat

2008.03.26

1, Részletezze az ammónia gyártás folyamatát (hőmérséklet, katalizátor, nyomás)

Az ammónia közönséges körülmények között színtelen, szúró szagú, a levegőnél kisebb sűrűségű gáz. Forráspontja alacsonyabb, mint a vízé, de ez az érték a hasonló moláris tömegű metánhoz, illetve a nála nagyobb moláris tömegű kén-hidrogénhez (H2S) vagy hidrogén-kloridhoz képest is jóval nagyobb. Ennek a molekulák között létrejövő hidrogénkötés az oka. Az ammóniagáz összenyomással könnyen cseppfolyósítható, amit ugyancsak a hidrogénkötések kialakulásával hozhatunk összefüggésbe. A cseppfolyósított ammónia párolgásakor nagy mennyiségű hőt képes környezetéből elvonni. Ezt a tulajdonságát használják ki, amikor az ún. kompressziós hűtőszekrények hűtőfolyadékaként használják. Az ammónia kitűnően oldódik vízben. A vízoldékonyságnak a víz és az ammóniamolekulák között kialakuló hidrogénkötéseken kívül az a magyarázata, hogy a vegyület kémiai reakcióba lép a vízzel. Az ammónia bázis, ezért vizes oldata lúgos kémhatása miatt ruhák tisztítására (zsírfoltok eltávolítására) használják. A szalmiákszeszt tévesen ammónium- hidroxidnak is nevezik. Az ammónia 1 mol/dm3 koncentrációjú oldatában a molekuláknak csupán 0,5%-a lép kémiai reakcióba a vízzel, vagyis az oldat viszonylag kevés hidroxidiont tartalmaz. Az ammónia tehát gyenge bázis. Az ammóniaoldat bepárlásával sem lehet ammónium-hidroxid kristályokat elkülöníteni, mert az ammónia elillan az oldat melegítése közben. A szalmiákszeszből elillanó amminógáz reakcióba lép a hidrogén-klorid-gázzal A folyamat során fehér füst, azaz szilárd anyag keletkezik. Az átalakulás során a hidrogén-klorid-molekulák nem a vízben disszociálnak, hanem közvetlenül az ammóniamolekulának adják át protonjaikat (hidrogénionjaikat). Ellentétes töltésű ionok keletkeznek, amelyek ellentétes töltésű ionok erős vonzásuk révén szilárd kristályba rendeződnek: ezért látjuk a füst megjelenését. Az ammónia más savakkal is a fentihez hasonló reakcióba lép, s a folyamat során képződő ammóniavegyületek (NH4NO3, (NH4)2CO3, (NH4)2SO4 stb.) mind magas olvadáspontú, szilárd halmazállapotú, vízben kitűnően oldódó ionvegyületek. Az ammóniát az iparban elemeiből szintetizálják Az ammónia felhasználása széles körű. A korábban említetteken kívül sokféle vegyület (salétromsav, műtrágya, robbanószert stb.) ipari előállításra használják. Hazánk legfontosabb ammóniagyártó üzeme korábban a Péti Nitrogénművek volt, a műtrágyaként ismert pétisó neve is innen származik.

2, A fehér foszfor és a vörös foszfor összehasonlítása.

Módosulatai

Fehér

Vörös

Szerkezete

P4, molekularácsos

P  atomrács

Fizikai tulajdonságok

Sárga, szilárd anyag

Vörös, szilárd anyag

Vízben oldhatatlan

Zsíroldószerek jól oldják

Zsíroldószerekben is olhatatlan

Kémiai sajátossá

Éghető

Alacsonyabb gyulladási hőmérséklet

Magasabb gyulladási hőmérséklet

Elfordulása

Vegyületekben (foszfátok, csont, DNS)

3, Mit nevezünk?

a, választóvíznek: A salétromsav oldja az ezüstöt, de az aranyat nem, a két fém szétválasztására használják az ékszerek, ezért a salétromsavat választóvíznek is, nevezik.

b, kristályvíznek: salétromsav: sósav 1:3 arányú elegye a kristályvíz            oldja: Aranyat, platina

c, fém felület passzivitása:

d, nitrózus gáz: A nitrózus gázok nitrogén-monoxidot (NO) és nitrogén-dioxidot (NO2) tartalmazó gázok.

4, Egészítse, ki a táblázatott

Név

Fontőssága (felhasználás, előfordulás)

NH4NO3

Pétisó

Műtrágya, Mezőgazdaságban

H3PO4

Foszforsav

Az ember RNS és DNS alkotóeleme, csontszövetben is előfordul

HN3

Ammónia

Salétromsav, műtrágya, robbanószer

Ca3(PO4)2

Vörös foszfor

Foszforsav és foszfátok Felhasználás: Gyufánál, Petárdáknál

P

Foszfor

Foszforsav és foszfátok Gyufánál, Petárdáknál

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

canada drugs 119 mg

(Ramirotib, 2019.10.24 22:39)

pharmacy online canadian drugs online canada drugs review

Status stingy sldnfl no soporific

(Zarlosjoumn, 2019.10.24 18:42)

viagra viagra cheapest
http://viagrawithoutdoctorpres.net - viagra without a doctor
viagra eli lilly
viagra usa
- generic viagra tadafil
viagra for daily use prices logged

buy propecia medication 407 mg

(Paulinesrds, 2019.10.24 16:19)

buy finasteride pills buy propecia online propecia online

buy propecia no rx 62 mg

(Calebsrij, 2019.10.24 09:13)

hair growth remedies finasteride hair growth treatments

canadian pharcharmy online 396 mg

(Ramirotib, 2019.10.24 06:12)

canadian pharmacies buy drugs from canada canada drugs

propecia results 190 mg

(Christophersrna, 2019.10.24 02:11)

buy propecia pills online buy finasteride online finasteride 5mg

jeamisy

(werburl, 2019.10.23 23:45)

http://www.crywnews.com/
crywnews.com

chEet

(indext, 2019.10.23 22:01)

pasqualesdelicatessen.com
www.pasqualesdelicatessen.com

teatalK

(attaire, 2019.10.23 21:20)

http://theoneworldnews.com/
theoneworldnews.com

Is binary options a good way to make money

(Francisdueli, 2019.10.23 17:19)

Binary options:
What are binary options signals Aforex indonesia Learn easy forex trading - In fact, you can place a bet (which is what it really amounts to) on just about anything that is publicly traded, depending on which Web site you use (some offer a wider range of choices than others). Some sites provide free guides to binary option trading to get you started.
http://jhonatariscovisk.tk/forex-squawk-box-905895.html

Best career options in usa
Is trading in forex safe
Forex tester data download

http://livetexqts.ga/dr-forex-community-67598.html

http://bradlepys.gq/forex-gold-rate-in-pakistan-904703.html

buy ed pills no prescription 420 mg

(EdwardBoisk, 2019.10.23 12:59)

buy ed pills online ed pills online buy ed pills cheap

ed pills online 224 mg

(EdwardBoisk, 2019.10.22 20:44)

buy ed pills medication ed pills online buy ed meds no prescription

Лучшие фильмы онлайн

(Randallpem, 2019.10.22 14:57)

Классный сайт, все заходим - Все бесплатно

порно секс фото онлайн
порно мамок онлайн
порно мамы тоже хотят
бабу трахает пацан
женщина сосет член фото
муж и жена порно фото
мамка и сын инцест
онлайн порно зрелая с молодым
порно спалила
мать с сыном видео инцест

Бесплатное кино смотреть онлайн

(Randallpem, 2019.10.22 14:39)

Классный сайт, все заходим - Все бесплатно

подсмотренное жена
мать и дочь анал
лесбиянки лижут
порно русское мачеха и пасынок
порно мини стринги
секс видео российские
кристина шайн
муж ебет жену русский
порно жена муж няня
порно русское подсмотренное

Смотреть кино онлайн лучшие фильмы

(Randallpem, 2019.10.22 14:35)

привет, вот очень интересная инфа

порно секс видео мама
порно видео студенты hd
частное порно муж жена и подруга
порно видео тетки анал
порно волосатой зрелой
порнуха секс сын и мама
гифки девушка мастурбирует
порно русское пляж
лижет жопу мужикам
порно русской мамаши

Смотреть кино онлайн лучшие фильмы

(Randallpem, 2019.10.22 13:55)

Настоятельно рекомендую к просмотру

порно в жопу русские
onlayn hd porno
бонга секс кам
мокрые оргазмы девушек порно
порно онлайн зрелые мамки бесплатно
инцест видео изнасилования
кончающая жена
порно видео голубые
истории секс в попу
реальная ебля видео

Смотреть кино онлайн лучшие фильмы

(Randallpem, 2019.10.22 13:08)

привет, вот очень интересная инфа

порно с мамой в кровати
порно раб госпожа
видео азиатский массаж
красивый сочный секс
мамочки сочные видео
порно онлайн домашнее русское групповое
смотретт порно бесплатно
приват моделей
порно в плаще
секс домашний молодых

Лучшие фильмы онлайн

(Randallpem, 2019.10.22 12:57)

Всем привет, советую посмотреть - НЕ ПОЖАЛЕЕТЕ

на кровати видео
порно видео жесткий анальный секс
русское порно молодых девок
подруги лесби
порно фильм секс бесплатно
красивые голые красотки
голая соседка зрелая
порно секс машины смотреть видео
пары меняются порно
китайское групповое порно

Смотреть кино онлайн лучшие фильмы

(Randallpem, 2019.10.22 12:56)

Классный сайт, все заходим - Все бесплатно

порно минет на скрытую камеру
видео лесбиянки совращение
женский оргазм анал порно
порно видео грудь
порно зрелых баб ебут
мультик порно щупальцы
подборка страпон
большие члены и азиатки
порно кастинг первый раз в попу
минет жена дома

online pharmacy 101 mg

(Jaydensrbx, 2019.10.22 10:31)

canadian pharmacies online canada drugs no prescription needed canadian pharmacies online

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90

Következő »