Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kereszténység és a vallások

2009.02.02

A jelen dokumentumban a II Vatikáni zsinatra épül és, ez az írás lehetőséget kínál az emberi élet során felmerülő problémák felderítésére és ezzel együtt megoldást is, kínál. Ezt a dokumentumot a Nemzetközi Teológiai bizottság készítette el, ebben a dokumentumban a legfontosabb teológiai kérdéseket pontokba szedve tárgyalja.

Az okirat fontosnak tartja a más vallásokkal valló párbeszéd kezdeményezését, mint pl. iszlám, hinduizmus, buddhizmus, stb. Ezt azért tartja fontosnak, mert a technika, és a tudomány segítségével mindenki számára elérhetővé válik az információk, töm kellege „VI Pál pápának volt egy olyan mondása mely így szólt: hogy eljön, majd azaz idő, amikor a háztetőkről fogják hirdetni krisztus evangéliumát”. A pápa evvel a kijelentésével a háztetőkőn lévő antennákra utalt. A szekularizáció ellenére a mai emberből veszet ki a vallásosság. Ez fontos szerepet játszik az ember életében és ez által új személyekkel és kultúrával „vallásokkal” ismerkedhet meg. Ez teszi szükségesé a vallások közötti párbeszéd szorgalmazását. Ennek hátterében az emberiséget érintő problémák és gondok mutatkoznak meg, ennek az egyik fő célja, pedig az élet értelmének a megvilágosítása. A katolikus egyháznak meg kell próbálnia világosan kifejteni, hogyan értékeli a teológia a vallások közötti párbeszédet. Ennek a jelenségnek az egyik fő oka a II. Vatikáni zsinat. Ez előtt a katolikus teológiában két alapvető gondolat bontakozott ki. Evvel a jelenséggel foglalkozott Jean Danielou és Henri de Lubac. Ők és a hozzájuk hasonló teológusok azt gondolták, hogy Noénal kötött kozmikus szövetség, Isten és ember között kötetett. De ez a fajta szövetség eltér az Ábrahámmal kötött szövetségtől.

A vallásban előfordulnak pozitív értékek, hogy ha betartják a kozmikus szövetség által előírt törvényeket. Ha ezeket a törvényeket az ember betartja, akkor az Isten felé vezető utón halad.

A másik útvonallal Karl Rahner foglalkozik, azt állítja, hogy a kegyelem fel ajánlása minden embert érint. Ide tartozik, hogy Jézus Krisztus a felebaráti szeretettet Isten szeretetével azonosítja. XII. Piusz Pápa a II. Vatikáni Zsinaton egyértelműen kijelenti azt, hogy azok is üdvözülhetnek, akik a jelen pillanatban nem tartoznak a katolikus egyházhoz. Ezzel arra törekszik, hogy összeegyeztesse Isten egyetemes üdvözítő akaratát azzal a ténnyel, hogy a vallások gazdagságát és tagjai erkölcsi tanúságtételét felhasználja arra, hogy a különböző vallásokat közelebb hozza egymáshoz. Közösen fáradoznak az igazság és a béke megteremtésében. Ennek segítségével juthat el az ember az üdvösségre, vezető útra. Ez a dokumentum foglalkozik olyan fogalmakkal is, mint pl. transzcendens, misztérium, és az abszolútum.

A dokumentum 1, 5-es pontjában a Krisztológiai vita kérdésével foglalkozik. Az előbb említet teológiai kérdés mögött, ott van a krisztológiai kérdés. A kettő szorosan kapcsolódik egymáshoz, csupán a probléma összetettsége miatt tárgyaljuk külön. A kereszténység legnagyobb nehézsége abban rejlik, hogy nem tudja elképzelni, hogyan néz ki Isten. Ez a probléma szorosan kapcsolódik az üdvösséghez. Itt a szerzők Isten központúsággal foglalkoznak. Ezen belül is a legfontosabb az üdvösség- Isten központúság, amely elfogadja az üdvösség közvetítésének sokféleségét. A felfogás legnagyobb nehézsége abban rejlik, hogy nem jelöl meg semmit sem a kereszténységen belül, sem a kereszténységen kívül. A teológusok egy másik csoportja az üdvösség Isten központúság mellett érvelt, hogy a krisztológia nem normatív. Ha Krisztust eltávolítjuk Istentől, akkor a kereszténységet megfosztjuk az üdvösségtől, ezzel viszont szembe kerül az egyház hitével ezen belül is a Kalhedóni dogmával. Ezek szerint a megtestesülés nem objektív, hanem metaforikus költői, mitologikus kifejezés volna. Ezzel csupán jelezni akarja az emberek felé Isten szeretettét. A misszió és a vallásközi párbeszéd dokumentum pontjában a missziós tevékenységről és a vallásközi párbeszéddel foglalkozik. Az üdvösség és a megtérés már nem elsődleges célja a missziónak, hiszen fontos, hogy mindenki mélyen átélje a hitét, és ezzel tanúságot tegyen a másik ember előtt és, ezzel őt is megerősítse a krisztusi hitben. A vallás közi párbeszédben azt boncolgatja, hogy Isten minden embert a saját képmására teremtetett. Azaz Isten aki az embert üdvösségre teremtette az Jézus Krisztusnak az atyja. A Krisztusban való üdvösség terve megelőzi a világ teremtését, és Jézusnak a világba való küldésével valósul, meg aki az atya szeretetét hirdeti az ember számára. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem öröké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak Jn 3, 16-17.” Isten szeretette, addig megy el, hogy egyszülött fiát áldozza fel az emberiségért. Isten üdvössége fia által minden nemzetnek megmutatkozik. Az ószövetség már ismerte ennek az egyetemességnek néhány elő képét, amely teljesen csak Krisztusban nyilvánul meg. Isten és Noén között szövetség a föld minden egyes élőlényére ki terjedt. Ábrahámmal viszont már egy másik szövetséget kötött „belőled nyer áldást a föld minden népe Ter 12, 3” ez az egyetemes áldás Ábrahám leszármazottaira is érvényes. Ennek az egyetemességnek a középpontjába Izrael áll. Az újszövetség azt hangsúlyozza, hogy az üdvösség csak Jézus Krisztusba vetett hit által érhető el. Jézus feltámadása után küldtetést ad a tizenegy tanítványnak „Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek, tehát tegyetek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig Mt 28, 18-20.” Az emberek csak úgy érhetik el az üdvösséget, hogy felismerik és elfogadják Jézus Krisztust megváltó, ül. A dokumentum 42-ik pontjában az ige magjával foglalkozik. Alexandriai Szent Kellemen, pedig azt írja, hogy az ember olyan mértékben értelmes, amilyen mértékben részesül a logoszból. Ha az ember megtér jézushoz, akkor a megtestesült Logoszt követi.

Jusztiunsz és kellemen egyenként hangsúlyozzák, hogy a teljes igazság Mózestől és a profétáktól erednek. A Szent atyáknál gyakran szerepel ez a kifejezés „Isten fia minden egyes emberel egyesül.” Ezzel azt akarja kifejezni az emberek számára, hogy Isten lakik mibennünk, mi pedig ő benne. Az egyházatyák nem felejtik el, hogy ezt az ember csak úgy érheti el, hogy meg keresztelkedik és minden alkalommal magához, veszi krisztus testét és vérét az Eukarisztia formájában. Jézus Krisztus által fel kínált üdvösség nem érhető el a szentlélek nélkül. A szent lélek működése már a teremtés pillanatában megmutatkozik. Az ószövetség Isten lelkéről beszél, amely a vizek fölött lebeg.

Az 52-ik pontban a bűnnel és annak következményeivel foglalkozik. Egyedül a bűn képes az embert elszakítani Istentől. A sátán lelke úgy mutatja be Istent, mint az ember ellensége. Az ószövetség jól tükrözi azt, hogy Isten a szövetségek által közel jön az emberhez. Isten az ószövetségben elsőként Noénnal kötött szövetséget ennek a szivárvány volt a jele. A második szövetség az Ábrahámmal kötetett ennek a szövetségnek a körül metélés volt a jele. A harmadik szövetség és ez volt tán a leglátványosabb és egyben a legfontosabb is, amikor Isten Mózesen keresztül köt szövetséget Izrael népével ennek a szövetségnek a jele a két kőtábla melyen a tíz parancsolat szerepelt. Evvel együtt Isten Mózest barátjává fogadta.

Az 54-ik pontban Jézus Krisztus és a lélek közötti kapcsolatát tárgyalja. Az előbb említet személy és lélek között szoros kapcsolta, van. Jézus nevének jelentése Isten fölkentje.  Ezt jól tükrözi az Újszövetségi evangélium következő mondata mely így hangzik „Az úr Lelke rajtam, ő kent föl engem Lk 4, 18.” Ez az idézet meg található az Ószövetségben ezen belül is Izaiás könyvében, ami így hangzik. „Az úr Lelke nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek és meg győgyítsam a megtört szívűeket. Hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadságot a börtönök lakóinak. Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét, Istenünk bosszújának a napját. Hogy meg vigasztaljam mind a gyászolókat Iz 61, 1-2.” Jézus a Jordán folyónál nyerte el a fölkenést, itt részesült a Jánosi keresztségben. A következő pontban Niszai Gergely a fölkenéssel foglalkozik, és arra mutat rá, hogy nincs távolság a Fiú és a Lélek között. Jrenaeusnak van egy nagyon találó kifejezése „Ahol az Úr lelke, ott az egyház, és ahol az egyház, ott az Úr lelke és minden kegyelem.” A szent lélek minden egyes embert Krisztushoz vezet. Krisztus, pedig minden embert az atyához vezet. Senki sem juthat el az atyához csak jézus által, mert ő az út. A szentlélek az, aki a tanítványokat elvezeti a teljes igazságra. A II. Vatikáni zsinat néhány szakaszában külön is foglalkozik a nem keresztény vallásokkal és azokkal, akik még nem halottak az evangéliumról. A zsinat elismeri azt a tényt, hogy a más vallásokban is megtalálható a kereszténység apró szikrája. Ezekben a vallásokban az igaz és a jó ugyan úgy jelen vannak, mint a katolikus egyházban. A dokumentum 85-ik pontjába a lélek kerül a középpontba. A teológiai bizottság tagjai ebben a dokumentum pontban arra mutatnak rá, hogy a különböző vallásokban is a lélek a mozgató rugó és ez a rugó mozgatja a keresztény egyházat is.

Krisztus eljövetel előtt Isten különös módon nyilvánítódta ki magát Izrael népe számára, mint igaz élő Isten. Az Ószövetség könyvei erről tesznek tanúbizonyságot. Az Ószövetség könyvei igaz értelműket az Újszövetségben nyerik el. Az iszlám elismeri a bibliát és a benne szereplő főbb tanítási tételek igazságát. Isten sokféle módon tud kapcsolatot teremteni, az emberel, mint pl. a természet mely az ő keze munkáját hordozza. A II. Vatikáni Zsinat Nostra Aetate című dokumentumában leírja, hogy mi a közös a világ vallásaiban. Ezekben a vallásokban az a közös, hogy különféle módon próbálnak megoldást keresni az emberi szív nyugtalanságára. A vallás a következő megoldást kínálja fel az ember számára, mint pl. tanításokat, parancsolatokat, és szertartásokat. Nem tagadja az alapvető különbségeket: a hinduizmus mítoszinak gazdasága és aszketikus gyakorlatai, és a mély meditáció melynek segítségével Istennél keres menedéket az ember. Az iszlám és a kereszténység között több közös vonás is van. Ilyen, pl. az, hogy imádják az Istent mennynek és földnek teremtőjét. A katolikus egyház semmit sem utasít el abból ami ezekben a vallásokban igaz és szent ugyan ez az egyház hangsúlyozza azt, hogy szükséges hirdetni az igazságot aki nem más mint maga Jézus. De szüntelenül hirdeti azt, hogy Jézus Krisztus az út az igazság és az élet (Jn 14,6). A II. Vatikáni Zsinat óta a katolikus egyház határozottan elkötelezte magát a vallás közi párbeszédek kialakítása mellett. Ezt a dokumentumot a párbeszédekre való tekintettel adták ki. Az Istenről alkotott felfogás dokumentum fejezetének 108-dik b, pontjában említést tesz, arról hogy a mai világ egyre többet foglalkozik az emberi jogokkal. Sajnos azonban ezek a jogok egyes esetekbe szembe kerülnek az Isten által adott törvények, kell. A vallás közi párbeszéd az imádság fontosságát hangsúlyozza. Az ember keresi az Istent és erről, alapvető keresésről minden vallás tanúskodik. Az ember az imádságok segítségével lép kapcsolatba Istennel. Az ima segítségével fejezzük ki érzéseinket, örömünket, bánatunkat stb. Az imádságok végzése minden vallásban megfigyelhető. Minden vallás úgy mutatkozik be, mint aki keresi az üdvösséget és utakat is, kínál ennek elérésére. A 113 dokumentum pont a halállal „elmúlással” foglalkozik. Ez egy olyan tényező, amely minden ember életében közös. Ez az esemény bárikor bekövetkezhet az ember életében. Ez antropológiailag úgy néz ki, hogy az ember születése után minden egyes pillanattal közelebb kerülünk a halálhoz.

Ez a dokumentum egy útmutatást biztosít az ember számára, hogy szembe merjen nézni az élet, által nyújtotta nehézségek, kell. Nem csak hogy feltárja a nehézségeket de, ezzel együtt megoldást is biztosít az emberszámára.