Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Horthy- rendszer jellege és jellemzői bethleni konszolidáció

2008.01.28

A Horthy- rendszer jellege és jellemzői bethleni konszolidáció

 

Az első világháború és a forradalmat követően Magyarország rendkívül mélygazdasági és politikai válságot élt át. Nehezítette a helyzetet, hogy szembe kelet néznie a Monarchia felbomlásából fakadó gazdasági hátrányokkal: a piacvezetéssel, a tőke és a munkaerő áramlás megszűnésével a térségben. Mind ezt tetézték a területvesztés következtében fellépő problémák melyek a közlekedéstől a sörgyártásig minden, ágazatott nehéz helyzetbe, hoztak. A Teleki Pál által megkezdett konszolidáció átmenetileg megszakította IV. Károly két visszatérési kísérlete (1921). A Habsburg – uralkodó trónra kerülését az antant, s főként a kisantant elfogadhatatlanak tartotta, mert abba az Osztrák-Magyar Monarchia feltámasztását látták. A kisantant állami mozgósítással és katonai beavatkozással fenyegetőztek.

 

A „királyipuccsok” idején a magyar vezető réteg királypárti csoportjai meginogtak, így az első visszatérés idején a miniszterelnök székben ülő Teleki Pál is, aki emiatt elvetette Horthy bizalmát. A kormányzó a Telekihez közelálló Bethlen Istvánt bízta meg a kormányalakítással, akinek nevéhez a konszolidáció megvalósítása kötődik. Mind a békés termelésre való átállása, min a béke területi vonatkozásai miatt a gazdaságban jelentős szerkezeti átalakítást kellett végrehajtani. Túlméretezetté vált az élelmiszeripar (pl.: Budapesti malmok), a vasipar és gépgyártás. A szerkezet váltás azonban komoly tőkét igényelt, ami a húszas évek elején hiányzott Magyarországon. Emiatt kezdetben inflációs politikát alkalmaztak. A kormányzat a pénzkibocsátás fokozásával hiteleket adott a vállalkozóknak, melyet az inflálódó pénzben számukra előnyösen fizettek vissza. Az infláció azonban veszélyes fegyver, mert felgyorsulása alááshatja a gazdaság erejét, nyomorba taszíthatja a bérből élőket, kiélezve az amúgy is feszült politikai helyzetet. Elengedhetetlenné vált, hogy külföldi tőkét vonjanak be. Azonban a korszakban egy vesztes ország nehezen kapott kölcsönt. Jelentős külpolitikai eredmény volt, mikor angol támadással legyőzve a kisantant ellen állását sikerült a Népszövetségtől 250 millió aranykoronát felvenni (népszövetségi kölcsön).

 

A kölcsönből finanszírozták a gazdasági szerkezet váltást, s bevezették az új valutát, a pengőt (1927). Hitelt nyújtottak a mezőgazdaság modernizálásához (gépesítés), turizmus (a lillafüredi Palotaszálló),a villamos ipari és a közlekedés (a csepeli szabad kikötő kiépítése, a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal villamosítása) fejlesztéséhez. Bethlen tevékenysége nyomán a gazdaságstabilizálódót, 1929-re az ország számos területén túlszárnyalta az utolsó (1913) eredményét (textil ipar, elektronika). Ugyanakkor a stabilitás részben a külföldi tökén nyugodott, és a gazdasági növekedés üteme, ahogy az egész térségben alacsonyabb maradt a békeévekben tapasztaltnál. A gazdasági stabilizáció megteremtette a politikai nyugalom feltételeit, ugyanakkor a kettő kölcsönhatása is megfigyelhető. Bethlen parlamentarizmus rendszerét kívánta visszaállítani, melyet a Népszövetségi elvárt tőle. Elképzeléseit a választójog újbóli korlátozásával kívánta megvalósítani (magas cenzus, vidéken nyílt szavazás). Ezáltal erősen beszűkítette a hatalom társadalmi alapjait. A parlamentáris keretek közötti kormányhoz Bethlennek erős kormánypátra volt szükség. Ezért a parlamenti többség biztosítása érdekében híveivel belépett Nagyatádi Szabó István Kisgazdapártjába, létrehozta az Egységes pártot. Bethlen szélsőségekkel szemben Teleki politikáját követve különítményeseket a hadsereg fegyelme alá vonták, a szélsőjobb politikai szerveződéseit betiltották. A kommunisták ellen sokkal keményebben léptek fel s az állami és a társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló törvény (1921) alapján a rendőrséggel próbálták felszámolni szerveződésüket. Bethlen a belső nyugalom s a nyugati világ elismerése érdekében kiegyezett a szociáldemokratákkal. Bethlen gazdasági stabilitás mellett konszolidálta a politikai viszonyokat is. Körlátózott parlamentáris rendszert alakított ki a szélsőségeket, visszaszorították, de az országgyűlés munkájában az alkotmányosság talaján álló ellenzéki pártok is csak korlátozottan vehettek részt, így a népesség jelentős hányada nem kapott valódi képviseletet. A vesztes háború és Trianon rendkívül behatárolta az ország külpolitikai mozgásterét.

 

A kormány aláírta a trianoni békét, de azt sem közvélemény, sem a politikai elit nem fogata el. A vezetés katonai ellenőrzés alatt álló, ellenséges szövetség gyűrűjében élő országok számára az alapvető külpolitikai feladat az elszigeteltség oldása és az egyenjogúság kivívása volt. A győzelemmel elégedetlen Olaszország kínált egyedül lehetőséget a nyitásra. Bethlen, mint láttuk igyekezett a nyugati elvárásoknak megfelelően alakítani az ország belső életét. Politikai elismerésként Magyarországot felvették a Népszövetségbe (1922). Jelentős siker volt a népszövetségi kölcsön megszerzése is. A kisantant megbontására irányuló kísérletek azonban meghiúsultak, mivel engedményekre egyik fél sem mutatott hajlandóságot. Az egyetlen komoly közeledési kísérlet Jugoszlávia irányában történt, mivel a délszláv országgal szemben voltak a legenyhébbek a sérelmeink és a követeléseink.