Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az európai integráció története

2008.01.28

 

Az integrációra való komoly törekvéseknek alapvetően politikai oka volt Európa ketté osztottsága, az európai államok félelme a szovjet előretöréstől. Ugyanakkor jelentkezett a gazdasági kényszer is a háború pusztításai nyilvánvalóvá tették Európa elmaradását, és a többi tér vesztés megakadályozása új megoldásokat követelt. Fontos, hogy az Egyesült Államok által meghirdetett Marshall-terv (1948) egyszerre teremtette meg a nyugat-európai országok háború utáni gazdasági fellendülésének együttműködésének az alapjait. A politikai együttműködést szolgálta 1949-ben létrejött Európa tanács. Ezzel párhuzamosan a Marshall-segély elfogadó országok közös tevékenységére alakult meg az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet, mely az Unió egyik elődjének tekinthető.

A folyamat következő állomása az Európai Szén-és Acél közösség megalapítása (1951) volt. E megállapodás nyomán első alkalommal került ki nemzet állami keretekből egy fontos gazdasági ágazat, a szén és acél termelés feletti rendelkezés. A gazdasági együttműködés politikai alapját a francia-német megbékélés jelentette. 1957-ben, Rómában jött létre hat nyugat-európai állam részvételével (Franciaország, NSZK, Olaszország és a Benelux államok) az Európai Gazdasági Közösség (EGK), más néven Közös Piac. 1960-s években tovább erősödött a francia-német együttműködés. Adenauer német kancellár és De Gaulle [dö gól] francia elnök fölvázolták a gazdasági és pénzügyi unió tervit. Az integráció elképzelésekkel szemben természetszerűen mindig megfogalmazódtak a nemzeti önállóság féltéséből adódó ellenvélemények is, de a gazdasági sikerek és az együttműködést kikényszerítő politikai és gazdasági tényezők egyre vonzóbbá tették a Közös Piacot. Az 1990-s évek elején a közösség kibővülésével és Németország újraegyesítésével párhuzamosan megerősödtek a szorosabb gazdasági és politikai integráció támogatói. 1992 a maastrichti szerződés létrejötte az Európai Unióban. A szerződében a tagállamok elkötelezték magukat a teljes gazdasági és pénzügyi unió megteremtése és az összehangolt európai külügyi és belbiztonsági politika mellet, valamint döntöttek az uniós állampolgárság bevezetéséről és az Európai Parlament jog körének növeléséről. A schengeni egyezményben megszűnt az uniós tagállamok közötti országhatárok elválasztó szerepe, biztosítva ez által a személyek szabad mozgását.

A gazdasági-pénzügyi együttműködés további fontos állomása volt, hogy 2002. január 1.-én az akkori 15 tagállamból 12-ben, a mindennapi fogalomban is bevezették az egysége európai valutát, az eurót. Az integrációs megállapodások aláírása óhatatlanul fölvetette azt a kérdést, hogy mennyiben csorbult a tag országok önállósága, hiszen korábban nemzeti kézben lévő jog körök kerültek közösségi hatáskörbe, azonban hosszú egyeztetések során sikerült ebben is megállapodni. Az Unió bővítése azonban fölvetette az Unió intézményei és döntés hozatalai rendszerének átalakítását, hiszen az eredetileg hat tagállamra létrehozott közösségi intézményrendszere már tizenöt tagállammal is egyre kevésbé volt működőképes, nem hogy a bebocsátást kérő újabb tíz országgal. Az intézményi átalakításokat, szolgáló megállapodást 2000-ben írták alá (Nizza). A több tagállamra való tekintettel a korábbi konszenzuson döntéshozatali rendszert számos területen a többségi elvvel váltották fel, illetve közelítették. Rögzítették az Unión belüli országok, ország csoportok súlyát a döntések meghozatalában (szavazati arányok). 2003-ban, az Athénban aláírt csatlakozási szerződésekkel került sor az Unió eddigi legnagyobb mértékű bővítésére, hiszen a 15 országot tömörítő integráció 2004. május elejétől 10 új tagállammal, köztük hazánkkal gyarapodott. Az Unió nem laza államszövetség, hanem egy alkotmányosan működő európai szövetségi államnak tekinthető. Intézmény rendszerében keverednek a nemzeti és a nemzetek feletti intézmények Az Unióban, egyre érvényesülnek a közösségi intézmények által alkotott és a nemzeti kormányok és parlamentek által hozott döntések, jogszabályok. Az Európai Unió egyik meghatározó szervezete Strasbourgban ülésező Európai Parlament, melynek képviselőit az uniós tagállamok polgárai közvetlenül választják meg. A parlamentbe a tag országok lakosság számuknak megfelelő arányban küldhetnek képviselőket (Magyarország 24-et), akik a parlamenten belüli párt frakciókhoz csatlakozhatnak.

A parlament e téren a legjelentősebb jog körrel rendelkező Tanács mellett részt vesz a jog alkotásban és a döntés hozatalban, ugyanakkor konzultatív ellenőrző testületként is működik. Az Unión belül a legfontosabb döntés hozó szerv az Európai Tanács, mely a tagállamok állam és kormányfőiből áll (itt tehát a nemzeti érdekek jelenek meg), és évente legalább kétszer ülésezik. A tanács működése szempontjából meghatározó elnöki tisztséget a tagállamok félévenként váltva töltik be. Az Unió kormányának nevezett Bizottság, melynek tagjai a tagállamok által delegált biztosok, a mindenkori elnök irányításával dolgoznak. A Bizottság tagjai között a feladatok szak területenként felosztottak. Bár az Unió kormányaként működik, jog köre korlátozott, leginkább döntés-előkészítő, jogszabály kezdeményező feladatokat végez, és csak igen csekély mértékben lát el végrehajtói jogkörökből adódó feladat köröket. A luxemburgi székhelyű Európai Bíróság ügyel a tagállamokban a közösségi jog betartására, egységes alkalmazására és zökkenőmentes érvényesítésére. Az Unió hatalmas lépéseket tett az egységes piac létrehozásáért eltörölték a vámokat, a mennyiségi korlátozásokat, biztosítják a tőke és a munkaerő szabad áramlását, a tag országok egy részében sikeresen bevezették az eurót. Az Unió ellőtt azonban számos régi és új probléma tornyosul. Fontos s az új tagállamok csatlakozása után még jelentősebb kérdés az elmaradott területek központi források segítségével történő fejlesztése. Régi keletű gond a mezőgazdasági támogatások kérdése.