Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Franciaország születése

2016.02.24

 

Franciaország születése
 

Nagy Károly hatalmas nyugat-európai birodalma a IX. században fölbomlott Egyik, részén a nyugati frankok földjén, azaz Franciaországban dinasztiájának, a Karoling-háznak az egyik ága uralkodott. Utódai gyengék voltak, s a királyi hatalom végül összeomlott. Amikor az utolsó Karoling-uralkodó halála után, 907-ben Capet Huugót választották királlyá, hatalma egy Párizs és Orléns közötti kis területre, az Íle de France-ra korlátozódott Hugó névleges alattvalóinak, köztük főként a normann hercegeknek valóban nagyobb birtokuk és hatalmuk volt. 

 
A Capetingek
 
Bár az első Capeting-uralkodók épphogy talpon tudtak maradni, a dinasztia 1328-ig – kihalásig – jócskán megnövelte területét. Az Íle de France központi fekvésén kívül az is szerencsés körülménynek bizonyult, hogy Capentingek hosszú életűek voltak, így huzamos időn át következetesen folytatták politikájukat. Ráadásul mindegyik Capet-házi király még életében megkoronázta saját fiát, s ezzel az eszes megoldással kiküszöbölték a trónutódlási vitákat.
A magába zárkózott, szűk látóhatárú középkori világban a király népszerűsége nagyon sokat számított, de Capetingek között is akadtak gyönge, az ország vezetésére alkalmatlan uralkodók. A XI. század végén és a XII. század első felében mégis egyre gyarapodtak a koronabirtokok, vagyis a király közvetlen ellenőrzése alatt álló területek.
A tehetséges VI. (Kövér) Lajos (1108-1137) megrendszabályozta a királyi területek báróit, és a legfontosabb állami hivatalokat alacsony származású, a koronához feltétlenül hűséges embereknek jutatta. Közülük is a legelső Suger volt, s St. Denis kolostor apátja, aki arról is nevezetes, hogy apátsága számára emelték az első igazi gótikus stílusú épületet.
A franciaországi politikai helyzetet bonyolította, hogy Vilmos normandiai herceg 1066-ban meghódította Angliát. Normandia hercegei – a franciaországi földek birtokosaiként – továbbra is a francia királyok hűbéreseinek számítottak, de saját, önálló királyságuk révén veszedelmes ellenséggé nőtték ki magukat. Még inkább megerősítették hatalmukat házasságkötéseikkel, amelynek nyomán valóságos „Anjou-birodalom” alakult ki. Így II. Henrik (1154-1189) nemcsak Anglia királya volt, hanem Normandiának, Anjounak, Aquitaniának vagyis összességében Franciaország nagyobbik felének ura is.
 
Az elszánt realista
 
A capet-ház egyik legismertebb uralkodója II. Fülöp (1180-1223) volt. Nekilátott, hogy változtasson az áldatlan állapotokon. A később Fülöp Ágost néven ismertté vált uralkodót tizenöt éves korában koronázták meg, és ő kezdettől elszánt, ám realista uralkodónak mutatkozott. Szövetkezet II. Henrikkel többi ellenségei legyőzésére, majd lázadásra bujtogatta Henrik fiát, hogy azután hasznot húzhasson az Anjou-ház meggyengüléséből.
II. Henrik közvetlen utóda, a lovagkirályként híressé vált I. (Oroszlánszívű) Richárd (1189 – 1199) idején Fülöp Ágost még nem tudott nagyobb eredményt elérni, de I. (Földnélküli) János uralkodása (1199-1216) okosan kihasználta azt a tényt, hogy a Bretagne-i Artúr kétségbe vonta János trónutódlási jogát. A francia király – János hűbéreseként - szándékosan vitát robbantott ki az angliai dinasztiában, majd kijelentette, hogy elkobozza János földjeit, és 1202 – 1204-ben el is foglalta Normandiát Anjout, valamint János más észak – francia birtokait. János 1214-ben vereséget szenvedett. Bouvines-nél, s ezzel végleg elveszítette ezeket a területeket.  
Hogy megszilárdítsa területi nyereségei, Fülöp Ágoston rábeszélte Montfort Simont és az észak franciai bárokat, hogy, hogy vegyenek részt a III. Ince pápa által meghirdetett keresztes hadjáratban. Most nem a muszlimok ellen indultak harcba, hanem az ország déli, meglehetősen elkülönült vidékén Provence-ban virágzó vallási mozgalom, a katarok (más néven albigensek) ellen. A keresztes lovagok vérbe fojtották az eretnek mozgalmat és vele együtt tönkretették a nagyszerű provanszál kultúrát. A terület hamarosan beolvadt a francia királyságba.
Franciaország a XIII. századra az európai művelődés híres központja lett, ahol neves hittudósok, írók dolgoztak, pompás székesegyházak - Chartres, Reins és Amiens – épületek. A 1297-ben szentté avatott IX. Lajost (1226-1270) a középkori lovagkirály eszményképnek tekintették. Az ő fő törekvése is az volt – elődeikhez hasonlóan -, hogy érvényesítse a francia király fennhatóság elvét.
 
Szép Fülöp
 
Egészen más jelem volt IX. Lajos unokája, IV. vagy Szép Fülöp (1285-1314) merész becsvágyához nemigen társultak gátlások. Felelevenítette az angol királyokkal való ellentétet, de végül hiába kísérelte meg kisajátítani I. Edward délnyugat-franciaországi birtokát. Sikertelenül igyekezet meghódítani Flandriát is, sőt a flamand iparosoktól és parasztoktól 1302-ben Courtra mellett elszenvedet veresége első ízben jelezte, hogy a feudális lovasság már nem olyan ellenállhatatlan erő, mint hajdan volt.
A francia egyház királyi fennhatóság alá került, ezt segítette elő a francia pápa. V: Kelemen megválasztása is. Fülöp hódító politikájának költségeit a zsidók és a templomos lovagrend kifosztásával fedezte. A templomosokat kínzásokkal olyan bűnök bevallására kényszerítették, amelyek alapján feloszlatták a rendet. 
Az utolsó egyenes ági Capeting-leszármazottat, IV: (Szép) Károlyt (1322-1328) az első Valois-házi király, VI: Fülöp (1328-1350) követte. Erős monarchiát örökölt, de Bretagne-t, Flandriát és az angolok birtokolta délnyugati vidéket ő nem tudta az uralma alá hajtani. A királyi család egyes tagjainak, főként Burgundia hercegeinek a kezében veszélyes hatalom összpontosult. A századok óta megoldatlan hatalmi problémák 1337-ben az angolok és franciák közötti százéves háború kitöréséhez vezetett.
 
Forrás: Warehal Cavendish Enciklopédia: A Tusás fája 73. száma 73-74.
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.